Cinco peregrinos húngaros remataron o camiño o xoves 10 de xullo. Este é o relato da súa peregrinación escritas en húngaro:
1. nap – Salvaterra de Miño – Ponteareas 18, 6 km
Mikor ezt a szakaszt terveztük, még egész jó ötletnek tűnt, hogy a kiindulópontra utazás után rögtön elindulunk a caminon. Csak a pokoli meleggel nem szàmoltunk.
Délben szálltunk le Salvaterrában a buszról, rögtön begyűjtöttük az első pecsétet az önkormányzaton, majd gyorsan megnéztük a salvaterrai erődöt. Fél kettőkor már a caminon haladtunk. Előbb a Miño folyót követve, majd a Tea folyó partján haladtunk, szerencsére szinte végig árnyékban. Az időjárás applikációk 36 fokot mutattak, de a folyóparti fák alatt egész jó volt az idő. Egészen addig míg el nem hagytuk a folyót és be nem fordultunk a lakóházak közé. Izzott az aszfalt, fogytán volt az ivóvíz, így megváltás volt az utunkba eső kisbolt nyitott ajtaja.
Gondolkodás nélkül megszálltuk a boltot. Bent egy nagyon idős néni, nála is idősebb berendezési tárgyai között azt sem tudta hirtelen, hogyan járjon a kedvünkben. Hellyel kínált minket, sürgött-forgott, hozta a pecsétet is.
Az utolsó két kilométer brutális volt, az elviselhetetlen hőségben. Este fél 7kor is még 35 fok volt.
A ponteareasi önkormányzaton szerencsére hideg vízzel vártak minket és a helyi jellegzetes süteménnyel ajándékoztak meg minket. Készült pár protokoll-fotó, aztán a mai szállásadónk hazavitt minket a szállásra.
Nem volt könnyű nap, sőt… a viszonylag rövid út is megviselt minket a kánikulában.
Holnap reggel fél hétkor ( itt még sötétben) indulunk, hátha a hűvösebb órákban sikerül a táv felét megtenni …
2. nap – Ponteareas – Pazos de Borbén 18,7 km
A napkelte már az úton talált minket, s amíg a nap nem kapcsolt turbómelegítésre, viszonylag jól tudtunk haladni.
Pontearesból továbbra is a Tea folyót követtük , egy nagyon kellemes útvonalon. Elhagyott vizimalmok mellett sétáltunk, majd egy hatalmas szikla darabra épült kereszt tövében pihentünk. Innen már változott a tàj, elbúcsúztunk a folyótól és kezdődtek a dombok.
Az egyik településen megállítottak minket, hogy mi vagyunk-e a magyarok. Kiderült hogy látták a rólunk készült tegnapi fotókat, igy nem volt nehéz beazonosítani a csapatot.
12 órától berobbant a hőség, de addigra már csak 6 km maradt hátra, 2 órakor pedig már Pazos de Borbén kocsmájában hűsöltük..
Minden kihívása ellenére a mai nap is jó volt.
3.nap – Pazos de Borbén – Ponte Caldelas 19 km
A korai reggeli indulás ma is jó ötlet volt, nagyon jól haladtunk a hűvösben. 6 km után Moscosoban álltunk meg, s bár 20 percet terveztünk pihenni, kicsit több lett belőle.
Ma helyi ünnep van, díszben állt az egész falu és így nyitva volt a templom is. Bent a különböző szentek szobrai várakoztak már, hogy a hívők a vállukra emelve végigvigyék őket a délelőtti körmenetben. Arra nem volt időnk, hogy megvárjuk az indulást, de szerencsénkre a következő faluban is ünnep volt, és pont velünk szemben jött az ottani körmenet. Fotóztunk, nézelődtünk, egy bezárt kocsma székein üldögéltünk, közben meg telt az idő.
Az egyre forróbbá váló levegő még megengedte, hogy gond nélkül végigsétáljunk egy nagy víztározó parjánál, de 6 kilométerrel a cél előtt már csak fele sebességgel mentünk, mint reggel. Barbudoban egy régi köztéri mosómedence mellé húzódtunk be pihenni, és az ott lévő békákat megzavarva élveztük a kiömlő jeges vizet. Ez egy kicsit segített a pokoli hőségben.
Az utolsó kilóméterek ma is nehezen fogytak. Árnyék nélkül, forró aszfalton, hegynek fel… Azt hittem sosem érünk Ponte Caldelasba, ahol Carmen és José várt minket, hogy hazavigyenek a szállásra.
4. nap – Ponte Caldelas – Carballedo 14, 5 km
Ma minden értelemben tökéletes nap volt. Kellemesen meleg idő, enyhe széllel, jól járható földutak, viszonylag lassú emelkedők. És gyönyörű zöld erdők.
Santiago de Loureiroban megnéztük a Szent Jakab templomot, majd az erdő mélyén az elhagyott házakat.
A Chanban érkezéskor a dohányboltban és a helyi kávézóban készült rólunk néhány közös fotó, de fél háromkor már a mai szállásunkon pihentünk.
Ilyen utat kívánok minden zarándoknak!
5.nap – Carballedo – Quireza 18,5 km
Azt hittük, hogy a tegnapi nap szépsége felülmúlhatatlan – de a Camino ismét rácáfolt erre. Ma újra megmutatta, mennyi csodát rejt, és az időjárás is mellénk állt: végre nem perzselt a nap, így még élvezetesebb volt az út.
Carballedóból egy erős emelkedővel indultunk, de szinte észre sem vettük, mert gyaloglás közben a kerítés mögül kíváncsian figyelő kecskéket fotóztuk, majd a földre hullott, óriási tobozokon ámuldoztunk. Az erdei ösvényt hamarosan országút váltotta fel, és megérkeztünk A Corredoirába, ahol a templomkert nyugalmában tartottunk egy rövid pihenőt. Friss erővel vágtunk neki a szakasz legmagasabb pontjának, majd egy vaskapun átlépve beléptünk a vadlovak birodalmába. A széles földúton csendben gyalogoltunk, mert reménykedtünk hogy találkozunk lovakkal. Sajnos ma az állatok elrejtőztek, ennek ellenére közelségüket érezni lehetett – hallottuk a hangjukat a fák között.
Pedre-ben különösen szívélyes fogadtatásban volt részünk. Carlos, a Camino Taverneiro Egyesület elnöke eljött találkozni velünk, a faluközösség részéről pedig Dori és Esmeralda várt bennünket – terülj-terülj asztalkával! A beszélgetés velük annyira jólesett, hogy észre sem vettük, elrepült majdnem két óra. Megismertük a falu múltját, történeteit – igazi lélekemelő élmény volt. Ezúton is köszönjük a meleg vendéglátást!
De várt még ránk az utolsó 6 kilométer. Átkeltünk a Pedre határában húzódó középkori kőhídon, itt is ámuldoztunk és fotóztunk egy kicsit, de nem sokkal később már Quirezában jártunk.
Itt Pilar fogadott minket, aki kinyitotta a helyi templomot, és mesélt nekünk az épület történetéről, valamint megmutatta a legizgalmasabb részleteket is.
Ez a nap tele volt élményekkel, felfedezéssel és találkozásokkal – de még nincs vége! Most ugyan a szálláson pihenünk, de hamarosan útnak indulunk újra: szállásadónk elvisz bennünket egy különleges helyre, ahol az éjszaka fényei között valóságos csodát láthatunk…
6. nap – Quireza – Sar
Ma is egy élményekkel teli nap áll mögöttünk. Az időjárás, az út, az erdők látványa – minden csodás volt, de két különleges meglepetés is várt ránk.
Az egyik már délelőtt történt: ma haladtunk át azon a hegyvidéken, ahol szabadon élnek a híres galíciai vadlovak. Nagyon reméltük, hogy találkozunk velük, de sajnos megtudtuk, hogy a hétvégén egy közeli rendezvényre lehajtották az összes állatot, és csak tegnap este engedték vissza őket – most valószínűleg elbújva pihennek.
Mindenesetre csendben lépkedtünk az ösvényen, hátha szerencsénk lesz… de lovak helyett négy hatalmas kutya bukkant elő a semmiből. Rövid, ijesztő ugatás után azonban békén hagytak minket, és folytathattuk utunkat. Vadlovaknak egyelőre se híre, se hamva.
Aztán egyszer csak szembejött velünk egy férfi az erdőben, aki elmesélte, hogy látott néhány lovat – nagyjából másfél-két kilométerre tőlünk, viszont teljesen más irányban, nem a zarándokúton.
Összenéztünk, és nem is volt kérdés: elindultunk. A kitérő végül több mint négy kilométeresre sikerült, de megérte: egy tizenegy fős lócsoporthoz értünk egészen közel.
Álltunk némán, lenyűgözve, miközben a lovak lobogó sörénnyel vágtáztak előttünk. Leírhatatlan élmény volt – aki még nem látott ilyet élőben, el sem tudja képzelni, milyen varázslatos érzés.
Ez a pillanat teljesen feldobott minket, és újult erővel gyalogoltunk tovább a sűrű tölgyeseken át. Codesedában megálltunk egy kiadós ebédre, majd jóllakottan még hat kilométer várt ránk a mai szállásig.
És ott jött a nap második csodája: ma estére egy egész kétszintes házat béreltünk ki – ráadásul olyan jó áron, hogy kevesebbe került, mint egy átlagos albergue. A kertben pedig egy medence is van, amit természetesen ki is használtunk. Este nyolcig többször is megmártóztunk a frissítő vízben – igazi felüdülés volt egy hosszú nap végén.
Kívánhatnánk ennél többet egy zarándoknapra? 
7. nap – Sar – Couso 20,3 km
Közeledünk Santiagohoz, s ezt nemcsak a térképen látjuk, hanem a lábunk alatt is érezzük: a korábbi földutakat aszfalt váltotta fel. Bár reggel azért még így is volt bőségesen erdei út, hol a fák árnyékában haladhattunk, így gyorsan beértünk az első nagyobb városba.
Aztán A Estradaban hosszabban elidőztünk. Készült velünk egy interjú az egyik újság számára, majd mosodába mentünk, mert kifogytunk a tiszta ruhákból. Amíg az ipari mosógép dolgozott, mi kávéztunk és bevásároltunk a város központjában.
Délben – a legnagyobb hőségben – indultunk tovább. Nem volt épp ideális időpont, de nem volt más választásunk. S bár ma nem kínált az út látványos vagy különleges élményeket, mégis szerethető volt. A galíciai táj apró részletei – egy kőkereszt, egy eldugott forrás, egy virágos udvar – csendben gazdagították az élményt.
Tűzött a nap és nagyon lassan fogytak a kilométerek. Megpihentünk egy templom kertjében, felfrissültünk egy sarki kocsmában, és bár sokszor úgy tűnt, hogy sosem érünk célba, délután ötre végül csak megérkeztünk Cousóba, a mai szállásunkra.
8. nap – Couso – Santiago de Compostela 19 km
Minden induláskor olyan távolinak tűnik a megérkezés napja, de egyszer az a nap is eljön. Nekünk 8 nap gyaloglás után ma érkezett el ez a pillanat.
Kora reggel indultunk Cousoból az utolsó szakaszra és 12 óra után kicsivel megláttuk a távolban a katedrális tornyait. Nem sokkal később megérkeztünk Santiago de Compostelába.
